Bemutatkozás

Faragóné Tóth Zsuzsanna vagyok, Szeniortánc oktató. Az Osztrák Szeniortánc Szövetségnél vizsgáztam, az első magyarországi oktatói csoportban.

Miként alakult ez így? A tánc és az idősek hogyan fonódtak össze az én életemben?

A zene és a tánc szeretetét szüleimtől örököltem. Gyerekkoromban néptáncra jártam, felnőttként pedagógus néptáncot tanultam, a hastánccal is ismerkedtem egy kicsit, tíz éve pedig egy jó nevű győri tánccentrumban táncolok a férjemmel együtt.

Tehát a tánc gyerekkorom óta jelen van az életemben, az idősekkel való foglalkozást pedig hivatásomnak választottam. Mert azt éreztem, hogy ezt szeretném csinálni, ez az én utam.

Szociálpedagógus végzettséggel, szociális intézményben dolgoztam sok évig. Az idősek szabadidejét terveztem meg, és különböző foglalkozásokat vezettem le nap mint nap. Itt többek között szerepelt ének-, zene- és tánc foglalkozás is, melyeket nagy lelkesedéssel végeztem.

Örömömre lehetőségem adódott, hogy elvégezzem a Szeniortánc oktatói képzést. Bár akkor még úgy gondoltam, hogy csak a munkahelyemen az idősekkel fogom kamatoztatni az ott szerzett tudást, esetleg munka után egy-két táncórát tartok hetente. De aztán egyre több helyre hívtak, hogy tartsak táncórát, amit a munkám mellett már nem tudtam teljesíteni, ezért ezt választottam munkámnak. Most már főállásban tartom a vidám táncórákat az érettebb korosztálynak.

Nagy boldogság számomra hogy ezt a munkát csinálhatom, hiszen ez nekem tulajdonképpen hobby – még ha sokat dolgozom is vele. Továbbra is óriási hasznát veszem az eddigi, sok éves tapasztalatomnak, amit idősek között töltve szereztem, valamint a sokféle képzésnek, melyeken róluk tanulhattam. Több esetben ezt saját erőforrásomból finanszíroztam. És nem utolsó sorban a tánctudásomnak is nagy hasznát veszem.

Így lett ebből egy egyveleg, így fonódott össze életemben a tánc, és az idősek.

Továbbra is szociális szakember vagyok, és azon munkálkodom, hogy a foglalkozásaimra járó idősödő korosztály ( 50-100 éves korig), mind fizikai, mind szellemi egészségben, vidáman érhessen meg magas kort.

Ez nem csak a táncoló időseknek rendkívül fontos, hanem a családjuknak is, hiszen nem kell őket ápolni, és nem depressziósan a négy fal között ücsörögnek magányosan otthon, hanem kimozdulnak, jól érzik magukat, önellátó módon, jókedvűen tölthetik napjaikat, és mivel ezek a táncok bizonyítottan késleltetik a demencia (Alzheimer-kór) kialakulásának esélyét, ezért van nagy társadalmi-gazdasági haszna is, kevesebben kerülnek be az idősotthonokba- melyek amúgy is zsúfolásig tele vannak.

Az érettebb korosztály sem hagyhatja abba a mozgást! Mozogni kell valamit! De nem mindegy hogy mit!

Ennek a táncnak a hatásában rendíthetetlenül hiszek, és én magam is szeretnék jó fizikai és szellemi állapotban vidáman megérni magas kort. Jöjjön velem mindenki, aki kedvet érez hozzá!